3. rész

A történtek után kivettem egy hosszú szabadságot.. talán elkellett menekülnöm egy picit a világ elől. Bár az otthon ülés sem volt a legjobb ötlet.. így folyamatosan azon járt az eszem miket mondott Nick. Szinte újra és újra hallottam amint ejti a szavakat én pedig szépen lassan összetörök. Belegondoltam, hogy talán megőrült.. fogalmam sincs milyen érzés minden percben csak a sötétséget látni.. arra ébredni és kelni. Ha már ezt a történetet olvasod.. szerencsés vagy. Okot ad arra, hogy továbblépjünk viszont mi van akkor ha a srácnak igaza van? Talán már én sem vagyok eléggé normális ha ilyenek egyáltalán megfordulnak a fejemben. Készülődtem, hogy picit elmegyek este sétálni és végre kimozdulok. Felvettem a fekete ruhám, dzsekim és hozzáillő csodálatos magas, sötétkékes cípőm. Bátyám benézett a szobámba és megszólított:

- Ugye ezt nem gondoltad komolyan, hogy azzal a cipővel végig fogod járni a kijelölt utad? - furcsálkodott.

- Te csak ne szólj bele a dolgomba, főleg ne te aki képes boxerben is elsétálni a boltba. - rejtettem el óriási vigyorom.

- Már megint ezzel jössz.. fáradt voltam és azt hittem már megtettem. - vörösödött el David.

- persze, persze. - köhögve rejtettem el nevetésem.

- Inkább indulj! - morcos arccal próbált kiparancsolni.

-Rendben, főnök, de reggel magadnak fogod kipakolni a cuccod. - vettem fel választott táskám és elindultam.

Már elég sötét volt.. csillagok milliói ragyogtatták meg az eget. 

Egyszer csak sikoltásra lettem figyelmes az egyik zsákutcából jött.

- Van ott valaki? - figyeltem a hangokat.

Ahogy egyre bentebb értem még sötéttebb lett.. csak mentem előre és előre amikor egy fehér felhő közeledett.. túl közel volt túl közel és nem tudtam előle menekülni. Forró volt és égetett. Annyira fájt hogy a torkomon már hang sem akart jönni így összeesve próbáltam ébren tartani magam.

- Hölgyem! - hallottam hangokat, de nem láttam semmit. Próbáltam nyitvatartani a szemeim.. de nem láttam semmit. Rémületembe próbáltam törölgetni miközben a férfi aki segétségemre sietett felemelte könnyű testem. Azután már csak hangokra emlékszem.. sziréna és sirás törte meg a város csöndjét.

Napokig korházban voltam.. és 2 napon át fel sem ébredtem. Harmadik nap arra keltem, hogy valaki szorongattja pici ujjaim.

Szemeim levoltak kötve.. ennek kicsit örültem, mert talán nem azért látok sötétséget.

- ki az.. ? - szólítottam meg rekedt hanggal.

- Dorothy.. - simultak ujjai végig kezemen.

- David te vagy az..? - fordítottam fejem lassan, óvatosan.

- Miért nem látlak?..

David beleremegett abba amit majd tudatnia kell velem..

- Nyugodj meg kérlek.. - motyogta

- ugye nem sírsz? - próbáltam utána nyúlni.

Erőt vett és nagyot szippantott a levegőbe..

- Megvakultál húgom.. lehet csak kis időre.. lehet az egész életedre. - a végén elsírta magát és azt ne mondjam el mit éreztem akkor.

Többet nem láthatom senki arcát.. többet nem láthatok semmit és senkit. Ez az érzés megőrített.

A nővérek kikísértek a mosdóba.. ujjaimmal kitapogattam a tükröt.. majd óvatosan leszedtem a szemkötőt.. belenéztem a tükörbe.. és nem láttam semmit.

Megállt az életem.. legalább is ezt gondoltam addig amíg hirtelen nem láttam egy órási fényt.. mintha kinyílt volna egy kapu..
hirtelen megvilágosodott minden és láttam ahogy a falak omlani kezdenek.. folytatjuk :)