2. rész

Azután, hogy sikeresen megpuszilta az orrom lehajtotta fejét és tudta.. "elhibázta" gondoltam mit érezhet most.. 

-Ez nagyon aranyos volt.. és jobb mint egy csók. - felemeltem fejét állán keresztül.

- Megkell magyaráznom.. - temette arcát kezeibe.

- Mit kell megmagyaráznod Nick? - furcsálkodva pillantottam rá.

- Amit látok..

- Azt hittem ezt már megbeszéltük.. - sóhajtottam

- Ez az.. te rohadtul nem érted.. és nem is bízol bennem. - felállt és kereste az ajtó hideg kilincsét.

- Nick várj.. én bízom benned. Kérlek magyarázd el. Hiszek neked. - tarottam vissza.

Nagy barna szemei újra kinyíltak és szinte világot láttam bennük. Gyönyörűek, csak úgy ragyogtak a besütő napfény szikráiban. Aztán visszafordulva beszélni kezdett hozzám.

- Te gondolkoztál már valaha azon, hogy lehet egy ember vak? Mindenki betegségnek mondja.. tudom. Van aki így születik és van aki egy kisebb idő múlva vakul meg. Sőt minnél öregebbek az emberek annál kevesebbet látnak a világból.. és mire megismernék az igazságot, meghalnak. - csapott tenyerébe

Felhúzott szemöldökökkel hallgattam végig buzdító beszédét.

- Amit ti láttok.. az nem a valóság.

Néhány percig óriási csend következett mintha várná a reakcióm, de mire elkezdtem volna habogni.. ő folytatta.

- Ezek a falak számotokra csodák, számunka szörnyűség. A szemetek kiszínezi a "poklot", de te még így is gyönyörű vagy.

Arcomat kezdte végig simítani.. homlokomtól ajkaimig végig simított minden porcikát.

Akkor eltoltam ujjait és könnyek gyűltek a szemembe.

- Te beteg vagy.. 

- Igen, tudtam! Tudtam hogy ez lesz a válaszod. Te is olyan vagy mint a többi.. - ütött nagyot a gyenge falba. Arrébb kellett lépnem, mert féltem hogy talán engem is képes lesz most megütni. Ilyennek még soha nem láttam. Egyszerre volt elveszett és dühös.. nagyon dühös.

-Persze teljsen jogosan nézel betegnek, igaz? - öklét szorongatta

- Nick.. én csak.. nem látom amit te.. - kimondva még hülyébben hangzott .. hisz ő csak egy vak srác.

- Mást is látok.. és többet mint Te, Dorothy. - kezdett el könnyezni ő is majd kimondta amit soha nem akartam hallani.

- Nem a sötétségtől őrülünk meg.. hanem attól amit látunk és attól hogy az ilyen hitetlenek nem hisznek addig míg meg nem vakulnak.. eljön a te időd is Dorothy. - furcsa mosolyt próbált erőltetni az arcára majd újra elgyengült. Nem látta hogy végig könnyeztem az egészet.. de amikor meghallottam az utolsó szavakat reménytelenül felsikoltottam.

Felkapta fejét és megragadta derekam majd magához húzott.