12. rész

Már 1 hete, hogy eljöttem az intézményből. David úgy döntött majd ő "figyel" rám így nem kellett egy újabb helyre mennem. Egyrészt mostmár féltem attól, hogy minden vak ember igazából lát.. látja a valóságot. Bár látnék inkább.. talán ebben az esetben szebb a hazugság.. így annyira egyedül éreztem magam. Már nem lehetek egy átlagos lány aki hazajön tv-t néz a barátaival és jókat nevetnek együtt.

Jött az újabb pénteki nap, feküdtem az ágyon közben hallgattam a természet félelmetes hangjait. Dörgött, villámlott és az eső cseppek kopogtattak ablakomon. A gondolataim most teljesen máshol jártak.. vagy másON. Rajta. A szőke fürtös srácon.. Matt. Megcsókolta az én ajkaimat, megérintett.. és mind eközben elvarázsolt. Annyira ellenállhatatlan. Ahogy cikáztak a gondolataim.. észre sem vettem, hogy mosolygok.. már nem tudom milyen régóta nem tettem.

Mosolyogtam és boldogsággal töltött el, ennek Ő volt az oka.

 - Mit tettél velem Matt ? - ragyogtam szemeim válaszra várva. Tudtam hiába várok.. már nem fog szólni.. akkor oldalra fordultam persze becsukott szemekkel. Arra lettem figyelmes, hogy valaki átkarolja a derekam és közelebb húz magához. Gyorsan felültem és megfordultam.

- Szépség. - köszöntött

- Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem.

- Te kérted, hogy jöjjek el. Szépség kérése számomra parancs. - vigyorgott

majd megpuszilta a homlokom.

- Esik kint igaz nem győnyörűbb mint te, de gyere velem mutatnom kell valamit. - fogta meg egy mozdulattal kezem, de én megállítottam.

- Addig nem megyek veled sehova míg nem tudom ki vagy. - kulcsoltam magam előtt kezeim.

- Hisz tudod, Matt. Matt vagyok. - magyarázta.

- Ez csak a neved. - fintorogtam.

- Ne kérj ilyet tőlem Dorothy. - rázta fejét.

- Akkor nem megyek veled sehova.

- Szerintem ha elmondanám ki vagyok.. több esélyem lenne hogy ne gyere velem. 

- Kérlek Matt.. - komolyodtam el.

- Tudod egyáltalán nem vagyok jó ember. Talán már ember sem. A szüleim még mindig élnek én viszont.. - hallgatott el.

- TE ? - figyeltem nagy szemekkel. 

- Meghaltam, ezért nem láttál eddig soha.

Szinte megállt körülöttünk a levegő és nem igazán tudtam megszólalni.

- Több ideig gyilkoltam. A te sulidban is.

Ekkor aztán végképp kiakadtam és nem hittem a fülemnek.

- Az lehetetlen.. - suttogtam

- Nem, nem az. De ez még 1897-ben történt.

- Viccet űzöl belőlem? akkor még nem is születtem meg.

- Más testében voltál, megismerlek. Te is az Ő leszármazottja vagy Dorothy...

Kinek a leszármazottja vagyok?!