14. rész

- Csak adj esélyt nekem.. egy utolsó esélyt.. csak egy napot Dorothy.. - könyörgött.

- Őszintén Matt.. hány esélyt adtam már? - hajtottam le fejem.

Elmosolyodott mintha ő sem tudná a választ és tőlem szeretné tudni.

- Nem tudom.. de szeretném ha most adnál még egyet. - közelebb lépett és felemelte fejem majd megragadta derekam és magához húzott. 

Ujjaim végig cikáztak puha arcán, akármit is tett.. érzek valamit iránta valami elragadót.. valami leírhatatlant.

A mosolya engem és megmosolyogtatott hiába szemében még könnyek sorakoztak.

- Töltsd velem ezt a napot Dorothy.. - homlokát enyémhez nyomta.

- A nevemen szólítottál.. - nevettem.

Újabb mosolyt csaltam arcára a könnyek szerencsére felszáradtak. Nem tudtam jól döntök e ha vele maradok.. de egyszerűen akartam érezni milyen.. milyen mellette lenni.

Akkor odahajolt hozzám és nedves ajkai megnyugodtak az enyémen.

Olyan édes volt minden érintése.. még ha akartam volna se tudtam volna ellenállni neki. Tudtam mellette biztonságban vagyok és amit akarok az egyetlen ok amiért még érzek.. az Matt.

Megmagyarázhatatlan vonzalom köt a férfihoz. A férfihoz akiben óriási a sötétség de én látom a fényt a legvégén, bár ennyi erővel beszélhetnék is hisz hall engem, a gondolataim.

- Azt hiszem már jobb az idő kint.. sosem éreztem milyen emberként végig sétálni egy utcán valaki olyannal aki épp rám néz és fogja a kezem. - támasztotta testem.

- A mai napom a tiéd.. azt csinálok amit szeretnél. - suttogtam füléhez hajolva.

- Téged szerenélek egész életedre. - suttogta vissza.

Óriási vigyort vetettem rá majd egy puszit nyomtam állára és elindultam öltözni.

- Szóval választanod kell melyik ruha lesz jó - kacsintottam rá. 

- Nem mehetnénk meztelen ? - vigyorgott sunyin.

- Téged nem látnak de engem igen Matt. - nevettem.

Utoljára még szemügyre vett majd segített a ruhatáramhoz menni.. mivel számomra a valóság nem azt jelentette amit a világ nyújtott. Nem tudnám elmondani mit "látok". Fekete falak, fehér repedezésekkel..  és olyan szobák amik a saját, emberi szemmel nem láthatóak.

- Min gondolkozol édes? - szólított meg miközben a ruhákat megvizsgálta és kezembe adogatta mivel csak ő látta őket hogy néznek ki.

Úgy csinált mintha nem hallotta volna minden gondolatom vagy talán csak nem akart szótlan maradni közben.

-Irány öltözni már éjfél elmúlt. - csapott fenekemre.

Visszafordultam csak hogy kinyújtsam rá a nyelvem.. bár pár perce rá már bentről ordítottam neki.

-Matt azt hiszem nem találom a ruha nyakát.. - nevettem.

Ő persze bátran besietett.. én meg álltam előtte egy fekete melltartóban és fekete francia bugyiban. Melyik férfi ne örülne ennek?

Míg én küzdöttem a ruhával hisz nem jól vettem fel ő addig élvezte a látványt viszont én ennek cseppett sem örültem.

Ezután segített rendesen felvenni.

- Nem is tudom.. valahogy jobban tetszett nélküle. - nyújtotta ki nyelvét vigyorogva. 

Jó hogy nem láttátok ekkor milyen szemekkel néztem rá még ő is megrémült és elkomolyodott.

-Egyébként.. khm imádom. - simultak kezei végig testemen.

Sötétkék rám szűkülő ruha volt..

- Bárcsak láthatnám én is. - vetettem szomorú arcot.

- Hé szépség.. lehet hogy nem látod de én biztosítalak róla, hogy gyönyörű vagy benne. - próbált jobb kedvre imvitálni.

Ne tudja meg senki ezt az érzést. Nem csodálom hogy hamarabb meghalunk minthogy megtudnánk a rémes igazságot a földünkről.

Mindketten elkészültünk majd kiosontunk David elől. Ah, az én testvérem, észre sem venné ha valaki bejönne utána szépen távozna. Abban sem voltam biztos, hogy Matt csak úgy oda "teleportált" hozzám. Most már értem.

- Nem tudok teleportálni. - válaszolt helyettem

- Kérlek menj ki a fejemből. - utasítottam de azután megfogtam kezem, összefonta ujjaink, rám mosolygott és elindultunk. Mint valami friss szerelmes pár aki megteszi első utját együtt.

Sürögtem-forogtam a városban. Teljesen kihalt volt de ő tarott engem és vezetett.

- Mielőtt meghalok.. látni szeretném utoljára a városkám. - álltam meg és figyeltem Matt reakcióit. Azt a választ akartam hallani mint az elején " szépség kérése számomra parancs", de helyette csak csend maradt.

Az eső elkezdett újra cseperegni majd egyre jobban esni. zuhogott. Most valahogy nem érdekelt, hogy majd "elrontja a hajam" inkább élveztem a remegő bőrömre cseppenő, hideg vízcseppeket. Arcom az égfelé emeltem majd Matt erősen magához fogott.

Orrát az enyémen pihentette és ő is élvezte az esőt. Aztán egyre közelebb ért számhoz.. majd cselekedett.

Boldoggá tett ez a csók .. nagyon boldoggá.

- Gyere kapj el! - léptem tőle el.

Hátrébb egyree hátrébb.. és akkor zajt hallottam majd csapódást.. és fájadalmat éreztem.